Biblia és művészet
A Studium Academicum Alapítvány céljai közé tartozik, hogy akár a művészet révén is közelebb hozza a Biblia világát a ma emberéhez.

Ezt a célt szolgálja ez a konferencia, ahol Jakobovits Miklós, Munkácsy díjas festőművész, elfogadva alapítványunk meghívását, egy előadás segítségével vezet be a bibliai ihletettségű művészet világába - ezekkel a szavakkal köszöntötte Szatmári Elemér alapítványi alelnök a Posticum nagytermében összegyűlt népes hallgatóságot.

"A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, a ki cselekszi mindezt mindenkiben. Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.” Az igei bevezetőben az I. Kor. 12,4-7 verseket felolvasva és imádsággal kért áldást Istentől a konferenciára Csernák Béla alapítványi kuratóriumi tag.

Jakobovits Miklós bevezető szavaiban örömét fejezte ki aziránt, hogy ilyen népes hallgatóság előtt beszélhet azokról a szent eszmékről, amelyeket a művészek a képzőművészetben próbáltak kifejezni.

Előadónk segítségével megpróbáltuk megközelíteni a reneszánsz előtti kórtól azt a szent, keresztyén, áhítatos hozzáállást, ahogy a művészek a szentséghez, a bibliához és a magasabb transzcendens eszmékhez közeledtek.

Ez egy nehéz dolog - mondta a művész - hiszen minden korban másként szemlélték ezt a kérdést, ezzel együtt megpróbáljuk körbejárni ezt a folyamatot.

Mint mondta, nemrég vált számára érthetővé az a felismerés, miszerint a szó és a zene kultikus használata mellett, az ecsetét és a legcsodálatosabb színkombinációt használó művész munkája is felérhet egy evangelizációval.

Jakobovits művész úr alázattal és odaadással mutatott be sok, a hallgatóság által többé vagy kevésbé ismert műalkotást, ugyanakkor felhívta a figyelmet ezek stílusjellegzetességeire.


A szín, a forma, a ritmus, az arányok, azok a körvonalak, amelyeken keresztül a művészek egy jellegzetes légkört alkottak, minden korban, minden alkotás esetében egy új világ megalkotásához vezettek - kommentálta előadónk.



Balogh Barnabás, alapítványi kuratóriumi tag, megköszönte Jakobovits Miklósnak, hogy idegenvezetői szerepet vállalt ebben a művészet világában tett utazásban, hiszen ez a szakmai bevezetés hozzásegített ahhoz, hogy ezeket a művészeket egy kicsit belülről is tudjuk csodálni.

Egy-egy bibliai személy bőre színének használata a művészi ábrázolásban; a művészet nevelő hatásának és felelősségének körülírása; korunk alkotásainak és művészi ízlésének határai vagy éppen határtalansága - ezek voltak azok a témák, amelyek a hozzászólások rendjén, vagy kérdések formájában fogalmazódtak meg.

A beszélgetésben tükröződött az előadás ideje alatt kialakult jó hangulat, melyet úgy az előadó, mint a hozzászólók és kérdezők aktív részvétele idézett elő.



Nem volt hiábavaló a próbálkozás, hiszen az elhangzottak nem csupán a művészet iránti tiszteletünket és érdeklődésünket serkentette, de az Isten iránti tisztelet sokszínűségét és annak létjogosultságát is megerősítette - mondta Balogh Barnabás zárszavaiban.
|